Erdélyi motoros túra

Nagybátyámmal a Dolomitokba szerettünk volna menni, de a szabadságok egyeztetése után kiderült, hogy csak öt napunk van motorozni. Közelebbi célpontot kerestünk, így esett a választás Erdélyre. Ő még soha nem járt arrafelé, én meg nem akartam semmit se kihagyni a látnivalók közül, úgyhogy egy jó nagy kört terveztem, aminek persze közel se értünk a végére.

Szerdán reggel munkából indultam, az M5-ön az Inárcsi benzinkútnál találkoztunk nagybátyámmal, aki a feldobozolt Moto Guzzi Brevájával jött. Az M5 - Makó - Arad útvonal nem volt túl izgalmas, de Temesváron egy jó kis útlezárás miatt egy rögtönzött városnézésben lehetett részünk. A gps fantasztikus ötletei ellenére végül sikerült kikeverednünk a városból, ezután Resita felé a hegyeken át kerültünk. Néhány helyen nagyon rossz az aszfalt, de az erdei utak és kanyarok miatt megéri kitérőt tenni. Fent a hegyen elkezdett szemerkléni az eső. Azt gondoltam hamar el fog állni, de mire Oravitában a benzinkútra értünk már eláztam annyira, hogy ne legyen értelme beöltözni. Innentől aztán szakadt rendesen. Már sötétedett mikor a Dunaparton az első falut elhagyva megláttam a szemem sarkából egy panzió feliratot. Szerencsénkre ott tudtunk aludni. Igaz felújítás alatt állt az épület és konyhájuk se volt, de a motorokat be tudtuk zárni az udvarra és a forró zuhany meg szomszédos kisbolt hűtött sörkészlete megalapozta a jókedvünket. Alvás előtt a fedett erkélyen sörözgetve beszélgettünk, néztük a tisztuló égen előbújó csillagokat és bíztunk a jóra forduló időjárásban.

Másnap indulás után nem sokkal kisütött a nap. Szerencsénk volt, mert így a Kazán szoros a legszebb arcát mutatta. Sokszor megálltunk fényképezni, nézelődni, aztán az egyik ilyen után nem indult a Suzuki és világítás se volt rajta. Szerencsére hamar megtaláltam a hibát, az akksi előtti biztosítékról szakadt le az egyik vezeték. Próbáltam rendesen megjavítani, de végül a vezetékek összesodrása és szigszalagozása maradt. Azért kicsit elszomorított, hogy a kis DR 13 éves korában már elkezdenek ilyen elektromos gondok is előjönni, dehát semmi sem tart örökké.
Ezen a szakaszon a Duna nagyon szép, néha úgy kiszélesedik mintha egy tengeröböl lenne. Rövidebb darabokon még építik az utat, amúgy viszonylag jó az aszfalt.
Mire Orsovába értünk szinte teljesen megszáradt a ruhám is, innentől végig nagyon szép időnk volt. Északnak fordultunk, Karánsebesig elég jót lehetett kanyarogni, aztán a 7-es úton egy baleset miatt sokáig csak lassan haladtunk. Az egyes és hetes út elágazását elnéztem, úgyhogy Nagytalmács után balra fordultunk. Két nap motorozás után már eléggé szétültük a seggünket, sötétedett is, éhesek is voltunk, úgyhogy igen megörültünk az első vasúti átjáróban lévő panziónak.

A harmadik nap reggelén a szoba ablakából látszottak a hegyek, aztán át is mentünk a Transzfogarason. Ez az egyik legjobb hely ahol eddig jártam, sokszor megálltunk nézelődni, fényképezni. A tengerszemnél jó sokan voltak, de azért érdemes megállni, nagyon szép. Az aszfalt is jónak mondható, de szerintem itt érdemesebb nézelődni mint lábtartóval karcolni. A hegyekben legelésző lovak barátságosak, hozzánk oda is jöttek egy kis kajáért. A hegy lábánál egyre rosszabb az út minősége, vannak egészen kátyús részek is, de megéri tovább menni és megnézni a víztározót. A gát tényleg olyan nagy hogy az hihetetlen, és hátulról látszik hogy nem csak íves hanem egy hatalmas gömbfelület. Eddig még nem láttam hasonlót, lenyűgöző, még a tövében felhalmozódott szemét ellenére is. Innen tovább mentünk Dél felé, aztán az Olt völgyén jöttünk vissza. Egy benzinkútnál megálltunk ebédelni és a pincérnő segítségével sikerült egy-egy kétszemélyes tál húst rendelnünk. Tele hassal pihegve úgy döntöttünk, hogy mostmár eleget mentünk, ideje hazafelé venni az irányt, ezért inkább kihagytuk az összes többi innen Keletre eső látnivalót, de legalább lesz miért visszamenni.
Nagytalmácsnál letértünk a főűtról, mert az egyik térképünk Resinár után a 106A utat zöld csíkkal jelölte. Érdemes volt felmenni a hegyre, hangulatos szerpentin után az erdőből kiérve tényleg gyönyörű a kilátás. Egy idő után elkezdtek sűrűsödni a turistaházak és a szállodák, sőt kirándulók is előkerültek az erdőből. Amikor vége lett a jó útnak visszafordultunk, és elkezdtünk szállást keresni. Elég nagy meglepetés volt, hogy sötétedésig sehol nem kaptunk szobát. Gondoltuk nem baj, lemegyünk Nagyszebenbe, ott majd lesz bőven szállás. Hát ott sem volt, állítólag valami rock koncertre jöttek a tömegek. Végül az egyik szállodában a recepciós megbeszélte telefonon egy ismerősével, hogy nála alhatunk. Elénk jött a háziasszony fia autóval, hogy elkísérjen minket a házhoz. Kedvesek és segítőkészek voltak, de valahogy elég fura helyzet volt.

A negyedik napra nehéz volt jó útvonalat kitalálni. A motorokat nem akartuk őrizetlenül hagyni, ráadásul motoros ruhában elég izzasztó lett volna várost nézni, úgyhogy az ilyen programok emiatt voltak kilőve, a főútról letérni pedig a Guzzi futóműve miatt nem akartunk. Maradt a Déva - Nagyvárad útvonal. Írtam Polyának sms-t, hogy küldje el a Nagyváradi panzió telefonszámát, mert nagyjából odáig fogunk estére eljutni és jó lenne ha nem kellene megint éjszakába nyúlóan szállásért kajtatni. Válaszolt is, hogy ő is arra felé lesz, Edyékkel mennek motorozni a környéken, menjünk mi is. Igazából nem így terveztük az utat, de mivel kettőre nagyváradra értünk úgy döntöttem hogy én is Edyékkel tartok, nagybátyám pedig este már otthon pihenhette ki az út fáradalmait. Nekem is húzott már haza a szívem, meg a seggemet is teljesen szétültem a négy nap motorozás alatt, de úgy gondoltam hogy terepen úgyis áll az ember és egy laza endúrózással kellemesen átmozgathatom magam :o)

A folytatást majd legközelebb megírom Edy beszámolójába, sőt előbb-utóbb képeket is töltök fel :o)

Jó utat!

Tibi